Második könyv
Pancho és Bessy
Fejezetek: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
A Buddhisták úgy tartják, hogy amikor egy élőlény meghal, abban a pillanatban megszületik egy másik. Ezen járt Bessy feje, amint elnézte az öccsét amint jóllakottan aludt a saját gyereke mellet. Apja lakásába kellett költözniük. A férfi szinte teljesen összeomlott, és nem tudta volna ellátni a lányokat. Ők megkapták Gloria szobáját a Mamma engedélyével, a kislány pedig Ednával aludt.
Bessy sokszor úgy érezte, hogy megőrül. Gloria elkezdett sírni az anyja
után, és nem lehetett megvigasztalni. Martha és Edna egy darabig vigasztalták,
aztán ők is sírni kezdtek. A két pici is megérezte a feszültséget, és
rázendítettek. Bessy a nappaliba akart menekülni, de legtöbbször apja ült ott,
és potyogtak a szeméből a könnyek.
A temetés óta szinte semmit sem szólt. A Doki erős nyugtatókat írt fel
neki, és nem engedte dolgozni. De hiába, Juan egyre csak ette magát. Hibáztatta
magát, hisz gondolhatta volna, hogy egy negyvenegy éves asszonynak nem egyszerű
dolog a szülés. Napról - napra öregedett, a magát még az átnevelő táborban is
netten tartó férfi most szinte egész nap pizsamában, és szőrösen ült a tévé
előtt. A készülék be volt kapcsolva, de ő nem látta.
Bessy egész nap arra várt, hogy Pancho este tíz felé hazajöjjön a
benzinkúttól. Akkor volt egy kis nyugalmuk. Már mindenki aludt ilyenkor.
Bessy és Martha lefektették a fiúkat és Gloriát, aztán a két nagylány
is visszavonultak, még egy kicsit olvastak, vagy csak halkan beszélgettek a
sötétben, aztán Bessy bement a nappaliba, megcsókolta az apját, kikapcsolta a
tévét, mire az elment lefeküdni. Sokszor csak ruhástul feküdt le, és mély
álomba merült. Ilyenkor Panchoval vetkőztették le. Az erős altatótól fel sem
ébredt.
Két hónap telt így el. Egy hétfő este, mikor Pancho hazaért, Bessy
kitálalta a vacsorát, és ő is leült a konyhaasztalhoz. Pancho megevett pár
kanálnyi levest, aztán megszólat:
- Kedves, beszélnünk kell apádról.
- Szerintem, már kezd jobban lenni - mondta nem túl nagy meggyőződéssel
az asszony.
- Szerintem meg nem. Sőt …
- Sőt? Már megint mi történt?
- Emlékszel, hogy a nászajándékok között volt négy üveg tekila? - Bessy
bólintott - már csak egy félüvegnyi van.
- Tegnap láttam a szekrényben mind a négy üveget. Csak az egyikből
hiányzik valamennyi - érvelt a nő.
- Igen az egyikben tényleg tekila van, de a többiben csak víz. Apád
sajnos keményen iszik. Szólni kell a Dokinak. - Bessy a fejét a kezébe temette,
és zokogott.
- Apa - ült le másnap a nappaliban Bessy az apjával szemben. - Nem
mehet ez így tovább. Tudom, hogy fáj neked anya elvesztése, de nekünk is.
Azzal, hogy így viselkedsz nekem iszonyatos fájdalmat okozol. Tudjuk, hogy
iszol.
- Ha úgy is tudod, akkor adhatnál egy kis tekilát. - Bessy odament a
szekrényhez, és elővette az üveget, meg két poharat. Letette az asztalra, és
töltött.
- Neked, nem lenne szabad - szólt rá a férfi a lányára.
- Miért, neked igen?
- Jól esik, - gurította le a torkán az italt - segít elfelejteni, hogy
mit tettem anyáddal.
- Miért, mit tettél vele?
- Nem lett volna szabad teherbe ejtenem - nyúlt az üveg után megint
Juan.
- Látod azon az éjszakán mindenki elkövetett valami hibát, de mi mégsem
ülünk itt naphosszat, és búsítjuk a többieket.
- Te életet hoztál létre a hibádból, de én megöltem az anyádat! - sírta
el magát a férfi.
- Ha jól tudom anya is akarta a babát. Azon kívül, neked még feladatod
van.
- Igen. Fel kell lendítenem a hazai szeszgyártást.
- Nem, hanem fel kell nevelned Marthát, Ednát, Evát, Glóriát, és a kis
Renatót. Nem várhatod el, hogy minden az én nyakamba szakadjon - a férfi maga
elé bámult. Letörölte a szemében összegyűlt könnyeket, megivott még egy pohár
italt, aztán halkan megkérdezte:
- Mit tegyek?
- Beszélj a Dokival!
- Rosszabb, mint gondoltam - mondta a Doki. - Intézetbe kell
szállítani.
- Ott rendbe tudják hozni?
- Csak akkor, ha elfogadja, hogy nem az ő hibája Eulália halála.
- Az mennyi idő?
- Egy - két hónap, vagy évek, nem lehet tudni. Lehet hogy soha.
- Itthon nem lehet segíteni rajta?
- Nem. Itthon tovább fog inni. Hiába nem hoztok haza italt, megszerzi
magának.
- Ez mennyibe fog nekünk kerülni?
- Hát, ha azt akarjátok, hogy rendesen bánjanak vele, nem lesz olcsó.
Bár van egy ismerősöm egy ilyen intézetben az ország középső részén, közel
Havannához, de az meg egy kicsit messze van.
- Nem baj, - mondta Bessy, - csak gyógyítsák meg.
- Jó, akkor oda utalom be.
A Doki vitte le őket. Csak a két fiúcskát vitték magukkal, Gloriára
Martha vigyázott. Juan simán aláírta a gyógykezelésre szóló papírokat, és most
a kocsi hátsó ülésén ült csendben. Pancho vezetett, mivel a Dokinak még mindig
nem lehetett jogosítványa. A Doki már csak a városon belül praktizált, mióta
Juan nem fuvarozta. Hetvenen fölül volt, és kapott egy kis nyugdíjat az
államtól.
Az intézet egy park közepén állt. Egy régi kúriából lett átalakítva.
Ablakain rácsok, a gyepen pedig a ház előtt betegek kószáltak, egy pár
felügyelő kíséretében.
A Doki ismerőse egy negyvenes évei vége felé járó kedves, kövérkés
férfi volt.
Juant külön szobába rakták, az
ablaka a kertre nézett. Tévé és rádió is volt a szobában. Miután Juan
levetkőzött és bebújt az ágyba, Pancho, Bessy és a Doki visszamentek a
főorvoshoz.
- Igen, a külön szobáért havi ötszáz pesot kérek. A itt végzett
terápiáért nem kell fizetniük, de ha valami különleges ellátásra van szükség,
például át kell szállítani valami kezelésre, az kiszámlázzuk. Ne aggódjanak a
kedves papa rendbe fog jönni.
Juan pedig tényleg már is jobban nézett ki. Mosolyogva intett búcsút a
családnak amikor délután elindultak haza. Csak Bessy törte a fejét azon, hogy
hova helyezkedjen el dolgozni, hogy a felmerülő költségeket ki tudják fizetni
Két év telt el mióta Juan befeküdt a klinikára. Bessy a lámpagyárban dolgozott, Pancho pedig a benzinkútnál. A borravaló teljesen elment a gyógykezelés költségeire. Napközben Martha vigyázott a kicsikre, így nem mehetett gimnáziumba. Munka helye sem volt, Bessyék nem kívánhatták el tőle, hogy az egész napos házimunka után még dolgozzon is. Háztartásbeliként kapott némi segélyt. Nem nagyon járt el hazulról, fiúja sem volt. Bessyék kicsit aggódtak érte, hogy nincsenek barátai, de a gondok túlnőttek ezen a problémán.
A Mamma még mindig feljárt hozzájuk, és sokat segített, mind anyagilag,
mind tettekkel. Ha néha Bessy és Pancho valahova el akartak menni, készséggel
odaadta dadának estére az egyik lányát, általában azt aki menstruált, így az
esti mókákban nem vehetett részt. Nagyon szerette Gloriát, és a kislány végül
megnyugodott, hogy gyakran láthatja az ismerős arcot. A Mamma pedig boldogan
nézte, ahogy a négyéves kislány anyáskodik a két fiú felett.
A fiúk közül Renato
volt az erősebb, bár Anier sem hagyta magát. Ha veszekedés alakult ki
közöttük, játékon, cumisüvegen, egymásnak estek, és keményen verekedtek. Glória
odament hozzájuk és mind a kettőt fejbe vágta. A két fiú szeme megtelt könnyel,
de nem mertek visszaütni nővérüknek.
Ednával viszont rengeteg baj volt. Az iskolába bejárt, de utána minden
szabadidejét egy motoros bandával töltötte. Sokszor haza sem járt. Ha a nővérei
elő vették, csak a vállát vonogatta. Ha nagy ritkán elvállalta a három kicsit,
sokszor végül Lolitánál kötöttek ki, mert a kisasszony elfelejtett hazajönni.
Lolita félállásban volt, ám egésznap nem tudott foglalkozni a
kicsikkel, még neki is ott volt a hétéves lánya Carmen. Sokszor voltak együtt
Marthával, és aggódva figyelte hogyan fordul magába a kamaszlány.
Aztán egyszer Edna nem jött haza egy hónapig. Bessy és Pancho
bejelentette az eltűnését két hét után. A negyvenes éveiben járó, magas, csinos
arcú, fekete rendőrtiszt csóválta a fejét, amikor megtudta, hogy már máskor is
lelépett napokra a lány.
- Hány éves a húga? - kérdezte rosszallóan Bessyt.
- Tizenhárom.
- Mióta csinálja ezt?
- Körülbelül két éve.
- Történt vele valami akkoriban?
- Meghalt az anyánk, az apánk pedig belebetegedett. Most is egy pszihiátriai
intézetben van - a férfi sokatmondóan bólintott.
- Megkeressük a húgát, de azt hiszem neki sem ártana egy kis orvosi
segítség - Bessy sírni kezdett.
- Még egy orvost már nem bírunk.
- Van a rendőrségen gyermekpszihiáter. Majd ő elbeszélget vele.
Két hét múlva telefonált a rendőrtiszt, hogy Edna előkerült. Havannában
csöveztek a bandával. Nincs különösebb baja, de kezelhetetlen. Már három
rendőrnőt is megharapott.
- Engem pedig bokán rúgott - panaszkodott a rendőr.
Pancho bement az őrsre, azért csak egyedül, mert Anier lázas beteg
volt. A férfi egy óra múlva egyedül jött meg.
- Hát Ednát hól hagytad? - kérdezte, miután megpuszilták egymást.
- Bent tartják egy kicsit. Lopott a kis drága.
- Mit?
- Kocsit. Így buktak le. A kis majmok valami nagyfejes kocsiját nyúlták
le.
- De úgy jól van?
- Igen. Kutya baja. Azt mondta az a tiszt, akivel múltkor beszéltünk,
hogy vagy húsz percig vakarták róla a koszt.
- Láttad, nem verték meg?
- Hát, van rajta egy - két ütésnyom, de nem csodálom. Az egyik nőnek
aki fürdette, majdnem leharapta a mutató ujját.
- Minek mutogat - mondta Bessy mérgesen, és nem tudta, hogy kire
haragszik, Ednára, vagy a smasszerra.
- Edna is pont ezt mondta - nevette el magát Pancho.
Ednát két hét múlva engedték csak haza. Borzas, kis vadóc vált belőle. Pancho hozta el az őrszobáról. A lány már félúton el akart szökni. Panchonak erősen kellett tartania, hogy el ne szaladjon.
- Legalább azt tedd meg, hogy hazajössz a nővéredhez. Tartozol neki. -
könyörgött a férfi.
- Ugyan mivel?
- Álmatlan éjszakákkal.
- Mert nekem annyi álmom volt a sitten! - fújt Edna, mint a macska, de
azért ment.
Bessy a nappaliban várta őket. Az asztalon Edna kedvenc süteménye
illatozott. Amikor beléptek, Bessy felugrott a fotelból, és ölelésre lendült a
karja, ám Edna kitért a szeretetroham elől, és levágta magát a másik fotelba.
- Szia nővérkém.
- Isten hozott - ült vissza szomorúan Bessy. - Vegyél süteményt.
- Nem kell. Mond el amit akarsz, aztán megyek. Várnak a haverjaim. Már
a dutyinál is ott voltak, csak ez a hülye gorilla magával rángatott - azzal
bokán rúgta Panchot. A férfinek türtőztetnie kellett magát, hogy ne keverjen le
neki egyet. Bessy felállt, az erkélyablakhoz lépett, ahol anyja is imádott
állni, és küszködve a könnyeivel, végiggondolta, hogy mit is mondjon a
testvérének. A szobában vészterhes csend támadt. Végül Bessy megfordult, és
visszaült a fotelbe.
- Pancho kedves, magunkra hagynál minket?
- A konyhában leszek. - a férfi betette maga után az ajtót, Bessy pedig
hatalmas levegőt vett a mondandójához.
- Emlékszel még, hogy három éve hol laktunk?
- Nem vagyok hülye.
- Apa és anya azért kerültek oda…
- Tudom, hogy miért.
- Te sokkal nagyobb szamárságokat csinálsz. Vissza akarod az egész
családot juttatni oda?
- Tudod, hogy kinek a kocsiját törtük össze? Annak a drágalátós
főszerkesztőnek, aki anyát megölte - Bessyt egy pillanatra büszkeség töltötte
el.
- Anyát senki sem ölte meg, belehalt a szülésbe.
- De miért? Mert évekig úgy élt, ahogy élt. Apa is ezért van
diliházban.
- Azt hiszem, hogy igazad van. Bátrak voltatok - Bessy úgy döntött,
hogy talán meg tudja szelídíteni Ednát, ha egyetért vele, és egyébként is
kezdett arrafelé hajlani, hogy igazat adjon neki. - De velünk miért akarsz
kitolni. Nem látod, hogy teljesen kikészülünk miattad? Eltűnsz hetekre, aztán
meg a sitten kötsz ki?! Olyan rosszak vagyunk, hogy egy kis figyelmet sem
érdemlünk meg?
- Gyűlölitek a haverjaimat. Pedig mi a „Castro Ellenes Liga” vagyunk.
Rodrigó azt mondta,…
- Ki az a Rodrigó?
- Az a pasi a fekete szerkójában. Tudod a szakállas - Bessy szomorúan
vette tudomásul, hogy amitől félt, beigazolódott. A húga szerelmes a fővezérbe.
- Tudom. - bólintott.
- Szóval az ipse azt mondta, hogy az ilyen akciók nagyon lényegesek,
mert aláássák az önkényhatalom bástyáit.
- Az lehet, de akkor meg mért nem ő ment a börtönbe.
- Mert őt átnevelő táborba vinnék, viszont én még kiskorú vagyok, ezért
csak ejnyebejnyét kaptam.
- Legközelebb is?
- Nekem nem lesz legközelebb. A következő akciót egy másik kiskorú
fogja csinálni. Hidd el ez ki van találva. Tudom, hogy Rodrigo nagyon nem
tetszik nektek, de okos, és jószívű, engem pedig imád.
- Nem féltek a besúgóktól?
- Nem. A felvételi rendszerünk nagyon szigorú, és a büntetés is. Ez egy
hadsereg, a kommunisták ellen.
- Nézd Edna, ez mind szép, és nemes, de a családoddal szemben is van
kötelességed. Találkozzál velük mondjuk egy héten négyszer. Járjál be az
iskolába. Néha segítsél be a kicsiknél, ne legyél ilyen piszkos, és akkor O.K.
a dolog. Nem várhatod el azt, hogy minden az én és Martha nyakába szakadjon.
Panchot pedig ne utáld annyira.
- Beült Apa helyére.
- Nem, csak a férjem. Ha Apa helyére akarna pályázni, akkor eladtuk
volna a lakást a benzinkútnál. Csak segítünk Apának. Azt beláthatod, hogy nem lehetett
a családot magára hagyni - Edna egy darabig csendben ült, aztán halkan
megszólalt:
- Haza hozhatom Rodrigót?
- Már éppen kérni akartalak rá.
Rodrigo a megszólalásig hasonlított a fiatal Castrora, csak a zöld uniformis helyett fekete motoros ruhát viselt. Tizenhat éves lehetett. Szakálla még csak gyéren nőtt, de láthatóan büszkén viselte. Ő tiszta volt, és ápolt. Bessy mindig csodálta nagy, fekete motorját. Nem orosz gyártmány volt, hanem nyugati, vagy japán. Vasárnapi ebédre várták. Bessy hatalmas traktát csinált, és úgy izgult, mintha ő hozta volna bemutatni a fiúját.
A motor hamarosan dübörögve megállt a ház előtt, aztán néhány perc
múlva csörgött a kulcs a zárban.
- Tedd csak oda a bukósisakodat! - hallották Edna hangját, aztán
megjelentek a nappaliban. Rodrigo félszegen mosolygott, majd odalépett
Bessyhez, és kezet csókolt neki, Pancshoval pedig határozottan kezet rázott.
- Elnézést milyen nevet mondott? - döbbent meg Pancho.
- Igen, azt. A nevem Juan, Fidel, Rodrigo Castro. Drágalátós vezérünk
unokaöccse vagyok. Egyenesen a Déli Átnevelő Táborból.
- De hát maga, hogy került oda? - csodálkozott Bessy.
- Nem én, hanem az apám. Egy vasárnapi ebéd során kritizálni merte ő
uraságát. A többit, ha jól tudom maguk is ismerik.
- A szülei mit szólnak, hogy ilyesmivel foglalkozik?
- Már semmit. Apám öngyilkos lett a táborban egy hét múlva, anyám pedig
meghalt, amikor egy őr megerőszakolta. Engem pedig árvaházba dugtak. Amikor tizennégy
lettem, a nagybátyám magához vett, de sok öröme nem volt benne. Szökdösős
gyerek voltam. Most pedig álnéven élek itt egy átnevelő tábor közelében, és
akciókat szervezek a hatalom ellen. Úgy tudom Edna kénytelen volt elmondani ezt
is önöknek - először lett éles a hangja a fiúnak, de az arckifejezése nem
változott.
- Megértheti, hogy aggódtunk, hogy börtönbe került a lány. Még csak
tizenhárom éves.
- Még mindig nem szokta meg ez a nép, hogy ebben az országban akárkit,
akármikor lesittelhetnek, akár a semmiért is. A szomszéd háztömbben egy hat
éves kisfiút azért vittek javítóintézetbe, mer a nagybátyám képe után tíz
méterre a bokor alá mert pisilni. Edna legalább csinált valamit! Gyereklányokat
adnak el Gonsales Mammának, ezzel megpecsételve az életüket. Még olyan picik
ekkor, hogy semmi bűnük. Edna legalább csinált valamit! - Bessy beharapta a száját. Rodrigó arca megmerevedett:
- Csak nem Ednát?
- Nem, a kicsit. - mutatott Edna Glóriára.
- Majd ha rá kerülne a sor, meg próbáljuk megmenteni - nyugtatta meg a
családot a fiú.
- Ebből él a család, és a Mamma nagyon kedves velünk - mondta Edna, és
örült, hogy ezt a tényt eddig elhallgatta a fiú előtt.
- Pfuj. Micsoda mocsok! - reagált őszintén Rodrigo.
- Mit tehettek volna a szüleink? Csak így tudtak kiszabadulni a
táborból - mondta halkan Bessy.
- Jaj, félre ne értsenek, nem magukat hibáztatom. A nagybátyámat
gyűlölöm napról napra jobban.
Az ebéd kellemes hangulatban telt el, Rodrigo mindenkit elbűvölt. Amíg
a lányok mosogattak, a Pancho és
Rodrigo beültek a nappaliba, és megbeszélték, hogy mi is legyen Ednával.
- Remélem betartja az ígéretét, és Ednát többet nem sodorja bajba.
- Hát persze. Szeretem a lányt.
- Szerelmes bele?
- Igen. Nagyszerű kis teremtés. A korához képest felnőtt, és mindenről
megvan a véleménye.
- Le is feküdtek?
- Ó nem, hisz még csak tizenhárom éves. Azt sem tudja, hogy én viszont
szeretem. A legjobb barátjának képzel, és kész.
- Hálás vagyok a tapintatáért. Akkor jön ide, amikor csak akar.
- Ezért meg én vagyok hálás, régen tartoztam egy igazi családhoz. Majd
oda figyelek jobban a lányra, bár eddig is én zargattam el az iskolába. Az én
csapatomban nincsen lógás. Szükség van a tudásra.
- A nagybátyja már nem keresteti?
- Nem. Két éve halottnak vagyok nyilvánítva.
- Maga igazán nagyon ügyes.
- Nem eléggé, azt hiszem ennél az utóbbi akciónál felfigyeltek rám. -
komorodott el a mindig félszeg mosolyú fiú.
Beköszöntött az esősévszak. A felhők csatornái kiszakadtak, és huszonkét óráig ontották magukból a vizet naponta. Bessy nem győzte az erkélyről seperni a vizet. Martha felmosó ruhákat terített az erkélyajtó eresztékeihez, de a szocialista építőipar így is megbosszulta magát, és az esővíz lassan beszivárgott a nappaliba. Minden évben ez történt, és a parketta egy szakaszon már teljesen felpúposodott.
Edna motoros ruhában, kezében a sisakkal, jelent mag az ajtóban.
- Már megint befolyik a víz? - kérdezte, és hosszú göndör hajából
kirázta a vizet.
- Ne fröcskölj össze mindent, és légy szíves hozzál még egy vödröt! -
mondta Martha. Edna a kanapéra dobta magát és tovább adta a parancsot:
- Eva, hozz egy vödröt! - Martha szeme villant egyet, de nem szólt
semmit. Az ajtóban megjelent Eva. Alig múlt tíz éves. Vékonyka volt és mindig
csacsogott. Hatalmas szemei kíváncsian
bámulták a világot, és istenítette Ednát. Tetszett neki szabadságszeretete és
dacossága, bár még nem merte utána csinálni. Most is úgy bámult a nővérére,
mintha az maga lett volna a megváltó, vagy legalább is a hírnöke.
- Add a vödröt, légy szíves. -
szólalt meg szelíd hangján Martha.
- Nem bolondulsz meg saját magadtól? - kérdezte Edna. - Add a vödröt,
légy szíves - utánozta a nővérét. Martha ránézett a húgára szigorúan, de nem
szólt, semmit. Eva odaadta a vödröt Marthának, aztán Edna ölébe ugrott.
- Mit hoztál nekem? - Edna a zsebébe nyúlt, aztán eldugta a kezeit a
háta mögé, látszott, hogy cserélget benne valamit, majd mind a két öklét a húga
orra alá dugta.
- Na melyik kezemben van? - Eva egy pillanatig gondolkodott, majd a
ballra bökött. Edna kinyitotta a tenyerét, amely egy rágót rejtett. Hatalmas
puszi volt a jutalom érte.
- Már megint rágót hoztál neki. Majd jól tönkreteszi a fogát. -
dohogott Bessy.
- Az amerikaiak is ezt eszik, és láttad, hogy milyen szép a foguk?
- Mi csak a színészeket látjuk. Az csak egy álomkép.
- Mi van? Kimosták az agyatokat a szemináriumon?
- A Te agyadat meg Rodrigo mossa, de folyamatosan - szólalt meg ismét
Martha, aki még mindig nem szerette meg a fiút. Edna fölugrott és odarohant
Marthához, és apró kis öklét az orra alá dugta.
- Ne merd bántani Rodrigót, mer bemosok egyet abba az álszent képedbe.
- Bessy letette a söprűt, és odalépett Ednához, majd fölemelte, és a díványra
dobta.
- Te meg ne bántsad tényleg a fiút. Rendes ember, és segít őt kordában
tartani - szólt oda a másik lánynak.
- Ti tudjátok, hogy kit engedtek be a lakásba, de ha Apa itthon lenne,
akkor…
- De nincs itthon!
- Ja, el is felejtettem, kaptunk egy levelet a diliházból. – húzott ki
egy borítékot Edna a börjackije zsebéből.
- Az Intézetből - javította ki Bessy a húgát, majd nagyot sóhajtott,
hogy most vajon mennyi pénzt kérnek, és mire.
Mikor egy negyedéve ott jártak látogatóban Juan panaszkodott, hogy össze
- visszakínozzák, és egyre csak rosszabbul érzi magát.
- Te is álszent vagy - mondta Edna. - Na, mit írnak? - Bessy kinyitotta
a levelet, és leült a fotelba, aztán olvasni kezdte:
Kedves Markez család!
Ez úton közlöm önökkel, hogy édesapjuk állapotában jelentős javulás
következett be a csoportos terápia, és az elektro sokk használata során. Még három kezelés hátra van, és ha eléri a
kellő hatást, a beteg hazaszállítható.
Kérném, hogy e hónap huszonnegyedikén érdeklődni szíveskedjenek a
03-63-567-24- es telefonszámon.
Dr. Juan Moralez
- Hát ezt is megértük - mondta Bessy, és úgy érezte, mintha egy
hatalmas kő esett volna le a válláról.
Dobogó szívvel ültek a postán, és várták a távolsági kapcsolást. Mind a ketten abban reménykedtek, hogy talán egy kicsivel könnyebb lesz az életük, ha Juan hazatér.
- Martha tovább tanulhat. Nagyon okos az a lány, és van benne valami
Isten áldotta szelídség.
- Ha engem kérdezel, már egy kicsit túl magába fordulós is - mondta
Pancho.
- Látod Ednáért is mennyit aggódtunk, és végül megtalálta a helyét.
- Rendes gyerek ez a Rodrigó, csak egy kicsit dilis.
- Úgy látszik a mi családunkban mindenki egy kicsit buggyant.
- Csak én nem - nevette el magát Pancho.
- Te a leginkább - nevetett vele Bessy, - mert belenősültél ebbe a
bandába.
A telefonos kisasszony oda kiáltott nekik.
- Ötös fülke, tessenek beszélni.
Bepréselték magukat az apró kis fülkébe, és Bessy felvette a kagylót.
- Halló, itt Bessy Markez.
Érdeklődni szeretnék az édesapám állapota után.
- Jó napot, itt Moralez doktor. Az édesapját gyógyultnak
nyilvánítottam, és körülbelül délután ötre otthon lesz már. Kérem várják a
buszpályaudvaron. Az utolsó számlát, majd postán küldjük el.
- Köszönöm Doktor úr - sápadt el Bessy.
- Mi van? - kérdezte Pancho, mert a felét sem értette a párbeszédnek.
Bessy pedig csodálkozva letette a kagylót.
- Fel tették egy buszra. A számlát majd küldik.
- Mi?
- Gyógyultnak nyilvánították, aztán feltették egy buszra, és ötre itt
lesz.
- Úr Isten. Remélem nem kódorog el.
- De hát azt mondták, hogy meggyógyult. Ne kezeld légy szíves úgy, mint
egy hülyét! - Pancho elszégyellte magát.
- Gyere ballagjunk át az állomásra. Van még egy óránk.
Juan pedig nem „kódorgott” el. Az ötórás busszal megérkezett. Sovány
volt, csak úgy lötyögött rajta a ruha, ám beesett arcában megint fekete
gyémántként ragyogtak a szemei.
- Kislányom! - ölelte át boldogan Bessyt, majd Panchot is a keblére
vonta.
- Hát a többiek?
- Otthon várnak Marthával. Nem is sejtik, hogy máris hazaviszünk.
- Jól kidobtak az Intézetből mi? Pedig nem ők hoztak rendbe, én akartam
már hazajönni. Hiányoztatok.
Hazafelé aztán az úton Juan viccelődött, kedélye boldogságot árasztott.
Csak egyszer komorodott el, amikor befordultak abba az utcába, ahol a kupleráj
volt.
- Ugye Glória még otthon van?
- Igen, Apa. A Mamma annak idején föl sem vetette azt, hogy elviszi.
Sokat segített nekünk.
- Majd eljövök, és megköszönöm neki.
- Megjöttünk! - kiáltott be az ajtón Bessy amikor beléptek az
előszobába.
- Mi tartott ilyen soká? - zsörtölődött Edna. - Már régen Rodrigónál
kéne lennem…
Edna meglátta az apját, és belészorult a hang. A férfi szelíd arccal
állt a nappali ajtajában, és boldogan nézett végig a családján. Martha az
erkélyajtóban állt, és éppen a rongyokat csavarta ki, Edna és Eva az asztalnál
ültek és kártyáztak, Gloria a tévében mesét nézett, a két fiú pedig a sarokban
egy elkerített részen játszott.
- Apa! - ugrott fel Edna, és odabújt a férfihoz. Egy pillanatra minden
vadság elpárolgott belőle, és pont úgy viselkedett, mint amikor régen az apja
hazajött a munkából.
- Ugye, ma már nem mész el? - kérdezte, és nagy, könnyekkel teli szemét
a Juanra emelte.
- Soha, soha többé nem megyek el. - súgta a férfi, és belesajdult a
szíve az elvesztegetett évekbe.
A számla egy hét múlva érkezett meg. Tetemes volt. Juan elment a Dokihoz, de az már nyugdíjba vonult, az új orvosnak pedig nem volt szüksége sofőrre. Végül a benzinkútnál kapott állást ő is. Az élelmiszer pultnál lett eladó. Sok munkával járt, és kis jövedelemmel, így kénytelenek voltak ismét a Mammától kölcsönözni.
Juan egy szerdai nap ment el hozzá. Becsöngetett a főbejáraton, és
eszébe jutott az a nap amikor Gloriát hozták el ide. Elöntötte a szomorúság,
amikor eszébe jutott Eulália, majd a fájdalom emléke is rátört, amit az elektro
sokk okozott. Dühös lett. Bánta, hogy akkor nem szedte magát össze, és magát
is, meg a gyerekeit is ilyen helyzetbe hozta.
- Hát már nem gondolhatok nyugodtan rád Kedvesem? - kérdezte magától,
és a szeme megtelt könnyel. - Valahogy túl kéne ezen a dolgon tenni magamat.
Máshoz kötni Eulália emlékét, nem a sokkhoz - elmélkedett, miközben az ajtó
kinyílt és Cica személyében ott állt a megoldás.
- Juan Markez! - lelkendezett a lány. - Milyen jól néz ki, azonnal
szólok Gonsales Mammának. - azzal szinte futva ment a Mammáért. Juan belépett a
kis szalonba, amerre Cica mutatott, és leült. Az a szoba volt ahova Glóriát is
hozták annakidején. Szinte semmit sem változott, csak a sötétítő függönyöket
cserélték ki újra, és a sarokba egy televízió készülék is került. Juant megint
elöntötték az emlékek. Most hagyta, hogy sodorják magukkal agyának feltoluló
kis képei. Látta amint a Mamma Gloriát vizsgálja, és feltűnt Eulália kétségbe
esett arca is. Aztán a lakás. Milyen nagy öröm is volt. Mai napig sem bánta,
hogy akkor éjjel alvást színlelt, mikor az asszony elmondta, hogy miképpen is
jutottak hozzá. Megrontotta volna a kapcsolatukat, így meg mind a ketten
magukba temették a dolgot. Hosszú ideje végre kellemes emlékek tolultak föl
benne Euláliával kapcsolatban.
Az boldog elmerültségének a Mamma vetett véget.
- Juan Markez! - toppant be a szalonba az asszony, feketén, gömbölyűn,
és úgy megszorongatta a férfit, hogy az azt hitte, hogy mindjárt kiköpi a
tüdejét. - Hát maga is haza jött? Mikor? Hogy van? És mi van az én
csillagommal, a kis Glóriával? Nem hozta magával? - Juan nem tudta követni a
kérdések áradatát, így csak az utolsóra válaszolt.
- Otthon van Marthával.
- Na nem baj. Úgy is a jövő héten lesz négy éves. Gyönyörű kis
teremtés. Látta hogy kék maradt a szeme?
- A nagyanyámnak volt ilyen a szeme.
- Nagyon szép. Cica, hozz teát, meg rumot! - kiáltott ki a másik
szobába. Mi szél hozta erre? Csak nem egy széplányt akar? - Juan agyában kész
volt a terv. Szeretett volna fölmenni abba a szobába, ahol Euláliával azt a
felejthetetlen éjszakát töltötte.
- Arról is lehet szó Mamma, de mást is szeretnék.
- Mondja kedves. Jaj Cica ne öntsed mellé a teát! Ma nagyon ügyetlen
vagy - ripakodott rá a lányra, de az csak mosolygott. – Rumot, mennyit adhatok?
- kérdezte a Mamma.
- Köszönöm, nem kérek, mert gyógyszert szedek. Azért jöttem el, mert
meg szeretném köszönni a rengeteg segítséget, amit a családomnak adott, amíg én
távol voltam, és ismét szívességet kérnék.
- No mondja - biztatta mosolyogva az asszony.
- A korházi költségeim nagyon magasak voltak, és…
- És maga szeretne kölcsönt fölvenni tőlem - a férfi bólintott. -
Egyezzünk meg abban, hogy én kifizetem az összeget, ha maga délutánként segít a
házat felújítani. Nézze meg, hogy milyen károkat csinál nekem az eső - azzal
felemelte a szőnyeget, és kitűnt alóla a felpúposodott parketta.
- Nem értek én a parkettázáshoz.
- Van mester, csak segéd kéne.
- Akkor vállalom.
- Nos, melyik lányt kéri?
- Ha lehet, akkor Cicát, és szeretnék abba a lakásba menni vele, ahol a
feleségemmel voltam.
- Nagyon megfedtem ám ezt a csúnya lányt annak idején. Mert, hogy maga
meg Eulália, de, hogy Bessyt is beszervezte nekem ide! Cica, vidd fel Juant a
kínai lakásába! - kiáltott ismét a lányért. - Kétszáz pesot kérek - nyújtotta
nagy vaskos mancsát a pénzért.
- Tapétázni viszont tudok. - nevetett a férfi.
- Rendben van - bólintott a Mamma, hisz az üzlet, az üzlet.
- Ne haragudjon kedves. Az emlékek miatt nem megy.
- Eulália miatt akart ide följönni? Ugye?
- Igen.
- Azóta nem volt senkivel?
- De, az egyik orvosnővel az intézetben, de vele sem sikerült.
- Majd fog. Ne gyötrődjön - Cica fölkelt és kiment kávét főzni, Juan
pedig hanyatt dől az ágyban, és ismét átadta magát az emlékeknek.
Újra érezte azt az izgalmat amikor ő és Eulália felsurrantak ide a
lépcsőn. Milyen forró volt az asszony bőre, szinte égette. Az öle pedig puha és
kemény egyszerre. Tudták, hogy gyermekük fogant azonnal. Már nem gondolt dühvel a fiára Renatora. Régóta szerette. Ez
volt az első dolog a korházban, amire rájött, az, hogy az a pici csöppség nem
tehet semmiről, most meg, hogy hazajött, nem tudta megkülönböztetni az
unokájától. Szégyellte magát miatta, de tudta, hogy nem tehetett róla. Majd
megtanulja.
Megint Eulália jutott az eszébe, és a vére felforrósodott. Cica behozta
a kávét, és meglátta a férfi állapotát. Óvatosan mellébújt, az pedig csukott
szemmel, halott felesége nevével a száján végre a magáévá tette.
Cica rendszeresen feljárt a Markez családhoz. Bessy mikor hazaért a munkából, örömmel tapasztalta, hogy meg van főzve, és ki van takarítva, apja pedig napról - napra kiegyensúlyozottabb. A lány már sosem volt ott, de Bessy tudta, hogy mi történik reggelente, és boldog volt miatta.
Egy nap beállított a Mamma.
- Nem szép magától, hogy elszédíti a lányokat tőlem! - mondta nevetve,
miközben cukorkát és szivart halászott ki a zsebéből. A cukor a gyerekek, a
szivar pedig a két férfi szájába vándorolt.
- Nem én csábítottam el Cicát - szívott nagyot a szivarból Juan, - de
szívesen látom. Vidámságot hoz az életembe.
- Örülök maguknak addig, amíg a lány nem hanyagolja el a munkáját. Este
hattól az enyém. Valójában nem is ezért jöttem, hanem a kis Glória miatt -
váltott témát és hangnemet az asszony. - Hol tartsuk a születésnapját?
- Maga szerint? - nézett rá meghökkenve a férfi.
- Én már ide hívtam a kis barátait, meg tortát is rendeltem - szögezte
le Bessy. A család álláspontja az volt, hogy amíg a kislány nem lesz hat éves,
nem kell elvinni a „ Házba „.
- Hát jól van, majd akkor én jövök át Cicával jövő csütörtökön, ha nem
zavarok.
- Maga, Mamma mindig szívesen látott vendég nálunk. - mondták szinte
kórusban. Így a Mamma lemondott a saját maga által rendezett ünnepségről.
Juan éppen egy széken állt, és az új tapétát simogatta a falon, amikor
Cica bement a szalonba. Nem volt rajta csak egy kínai mintás köntös. Odament a
székhez, és átölelte a férfi lábát.
- Vigyázz, mert leesek! - mosolygott rá le a férfi. Szerette a lányt,
na nem olyan őrült nagy hévvel, mint ahogyan a feleségét szerette, de hatalmas
hálát érzett iránta.
- Szeretnék veled beszélni - mondta a lány, és barna szemeiből sosem
látott komolyság áradt a férfire.
- Mi a baj? - ült le Juan a székre, majd megfogta szabad kezével a kis
finom kezeket.
- Nem, ez nem baj. Tudod ilyen jól még nem voltam meg senkivel, mint
veled. Nem akarok felkerülni Havannába. Tudod minden huszonegy éves lányt
eladnak egy havannai stricinek. Ha férjhez megyek itt maradhatok.
- Te most megkérted a kezemet!? - nevette el magát Juan. - Még a nevedet sem tudom.
- Hát Cica.
- A rendes nevedet.
- Cilia. Cilia Munyez.
- Hát akkor Cilia Munyez, elveszlek feleségül. Csak egy kis időt kérek,
hogy a családomnak valahogy beadjam ezt.
Bessy átment vasárnap délután az anyósához, hogy megbeszélje a tortát.
Ő még sosem sütött tortát, csak süteményt.
Lolita szélesre tárta az ajtót, hogy a menye beférjen mellette. Lolita
megint terhes volt.
- Anyád sorsára fogok jutni, meglásd - mondta keserű mosollyal a szája
sarkában. - Én is már közel járok az ötvenhez. Nem is akartuk már a kicsit, de
ha jön akkor mit tehet már az ember.
- Irt a lányod? - terelte másra a szót Bessy, mert fájt neki a téma. Az
emlék is, meg az asszonyt is féltette.
- Írt bizony - vette le a konyhaszekrény tetejéről a levelet. Odaadta
Bessynek. Bessy kinyitotta a négyfelé hajtott papírt, és átfutotta az
írást.
- Mit jelent, hogy bekerült a
„Castro különítménybe „?
- A párt rendezvényeken vehet részt. Ha ügyes, még Castro ágyába is
bekerülhet. Az ám a nagy pénz. Lakás, kocsi, meg ha jól szervezi az életét,
gazdag férj. Talán még mi is felköltözhetünk a fővárosba.
- Nem szeretném, ha elköltöznétek.
- Miért? Rátok maradna ez a szép lakás.
- Akkor sem - szomorodott el Bessy.
- Na, ne lógasd az orrodat! Kezdjünk neki annak a tortának.
- Ha hozzád megyek feleségül abbahagyhatom a mesterségemet - mondta
reggel Cica Juannak. Már mindenki elment, csak a fiúk, és Glória volt otthon,
de még aludtak. Ők a hálóban feküdtek szeretkezés után.
- Nem zavar - mondta a férfi, és maga is meglepődött azon amit mondott.
- Nem szeretsz?
- De, nagyon. Talán pont azért. Nem szeretném, ha megváltoznál. Így
szeretlek, ahogy vagy. Ha akarod abba hagyod, ha akarod nem. Rád bízom.
- Te olyan jó vagy.
- Nos hogyan döntesz.
- Nem értek semmi máshoz.
- De ügyes vagy, és tanulékony.
- A pénz is kell az adóságokra. Semmivel sem keresnék ilyen jól.
- Igazad van - csókolta meg a lányt a férfi, és már bánta, hogy nem
mondta neki, hogy hagyja abba.
- Már megint tele lesz a lakásotok kurvával? - kérdezte Rodrigó. A
motorhoz dőlve beszélgettek Ednával.
- Igazán megszokhatnád a Mammát. Családtag, és jó fej. Mindig hoz
valamit nekünk.
- De ember kereskedelemmel foglalkozik.
- A lányok nem panaszkodnak.
- Mert buták, és mert nem szabad nekik.
- Szerintem nem így van. Egyébként is, ha olyan lenne, minket is
megkörnyékezett volna már.
- Mért nem azt csinálja? Ajándékok, kedveskedés, aztán már csak azon
veszitek észre magatokat, hogy mind a kupiban dolgoztok.
- Igazságtalan vagy Rodrigó! - fujt a lány - Ha nem akarsz, ne gyere el
Glória szülinapjára - a fiú elhallgatott. Úgy döntött, hogy valakinek csak kell
vigyázni erre a fura családra.
Hatalmas hangzavar volt. Glória szája tiszta csokoládé volt a tortától,
mélykék szeme pedig boldogan csillogott. Öccse a Mamma ölében ült, és egy
szelet tortát tömött éppen a szájába. A Mamma és Renató is tiszta csoki volt.
Mindenki egyszerre beszélt. Mikor végre az utolsó morzsa torta is elfogyott,
Bessy és a Mamma kivitte a gyerekeket megmosdatni. Aztán átadták a már teljesen
izgalomban égő kislánynak az ajándékokat. Bessy és Pancho babát vett neki, Martha mesekönyvet, Edna és Rodrigo
ruhát, Eva egy játékautót, Juan kisbiciklit, a Mamma pedig babaházat. A többiek
szinte feszengtek a drága holmi láttán, de aztán rájöttek, hogyha megteheti
mért ne vegye meg. A gyerek örül neki, és ez a lényeg.
A három kicsi egyből elment játszani, a felnőttek pedig visszaültek az
asztal mellé poharazgatni. Ezen a napon Juan is megengedett magának egypár
kortyot.
A Mamma kezdte meg a társalgást.
- Juan gyönyörű munkát végzett a „ Házban”. Igazán köszönöm. Ezzel le
is tudhatjuk az adóságát.
- Igazán nagylelkű kedves Mamma - mosolygott rá a férfi.
- A vendégeim is meg vannak elégedve. Van két szobám amit szintén át
kéne tapétázni. Mennyiért vállalja?
- Majd megnézem Mamma, és megbeszéljük.
- Jó - nyugodott meg az asszony. - Martha, hova is jelentkeztél
továbbtanulni?
- A havannai Orvosi Egyetemre. Muszáj lesz két év alatt
leérettségiznem.
- Te okos vagy, biztosan meg tudod csinálni. - Cica odahajolt Juanhoz.
- Mikor szólsz? - a férfi ránézett Rodrigóra, és látta, hogy milyen
undorral nézi a Mammát. Egy pillanatra inába szállt a bátorsága, de aztán nagyot
nyelt, és megszólalt:
- Figyeljetek rám, valamit szeretnék mondani.
- No úgy látom itt feleslegesek vagyunk Cica, gyere menjünk.
- Nem, nem Mamma. Magukat is érinti a dolog, maradjanak csak - a Mamma
erre visszazuttyant a székre.
- Úgy döntöttünk, Ciliával, azaz Cicával, hogy összeházasodunk.
Döbbent csend ülte meg a kis társaságot. Eva szája remegni kezdett,
aztán felugrott.
- Nem, azt már nem! - sírta el magát. Juan Rodrigóra nézett. A férfi
szeméből sütött a káröröm.
- Ne ordíts Eva! - szólt rá Bessy. - Apa nem fog engedélyt kérni
tőlünk.
- És anya, őt már nem szereted? ! - zokogott a lány.
- Anyát mindig is szeretni fogom, ezt te is jól tudod Eva, de ő már
meghalt, és szükségem van valakire. Ciliával jól megvagyunk, és segít az
emlékeket helyrerakni.
- De akkor is miért pont egy kurvát? ! - Cica szeme megtelt könnyel,
majd felugrott, és elszaladt. Juan felállt és odament a lányhoz.
- Ehhez nem volt jogod. Megérdemelnél két nagy pofont, de én nem
ütöttelek meg egyikkőtöket sem soha, hát nem most kezdem el. Ott, a másik
szobában a húgod is egy kurva.
Cica beköltözött hát Markezékhez. Eva hamar megnyugodott. Bessy beszélt vele, és megértette vele, hogy apjuknak joga van a második házassághoz. A Mamma persze hatalmas patáliát rendezett, de aztán végre ő is megértette, hogy minden marad a régibe, sőt jobban jár, mert így felszabadul egy lakás a műintézetében, és így felvehet még egy lányt.
Az esküvő november negyedikére lett kitűzve. Az előnyök ellenére a
Mamma úgy járt - kelt a kuplerájban, mintha a fogát akarnák kihúzni. Juan
elvállalta a szobák felújítását, és egész jó pénzt keresett vele.
Minden a legnagyobb rendben lett volna, ha Panchótól nem veszik el a
benzinkútnál lévő kis lakást. Este megint összeült a családi tanács.
- Nagyon szűkösen leszünk -
szabadkozott Pancho.
- Nem baj fiam - mondta Juan - majd csak megleszünk. Csak két évet kell
kibírnunk, aztán sajnos Glória úgy is elkerül tőlünk. Akkor tiétek lesz a
kisszoba teljesen.
- A lányok is már teljesen felnőttek. Kellene nekik a hely.
- Tudom, de hát te is felnőttél a barakkban. Ott meg aztán tényleg
nincs hová bújni a másik elől.
- Anyámék két hónap múlva felköltöznek Havannába a nővéremhez.
Megigénylem azt a lakást, hátha megkapjuk - érvelt Pancho.
- Szóljál a Mammának - vetette közbe epésen Eva - ő mindent el tud
intézni. Még azt is, hogy Apa újra nősüljön. - Bessy az asztal alatt
belerúgott, erre a lány kamaszosan vállat vont.
- Egyébként tényleg nem rossz ötlet - lelkesedett Juan, és békítőleg
megcirógatta a lánya arcát, ám az durcás képet vágott.
- Majd én szólok neki - szólalt meg csendesen a sarokban Cica, és
közben finoman a férfi hátára tette a kezét. A jutalma egy haragos szemvillanás
volt Evától.
A Mamma a szalonban ült, és mérgesen csóválta a fejét.
- Azt hiszitek, hogy én mindent el tudok intézni?
- De Mamma, pont a múlthéten mondtad, hogy a Lakás Hivatal vezetője a
tenyeredből eszik.
- Igen, de nem kérhetek minden héten valamit tőle, mert egyszer csak
megunja a dolgot. Két hete utalt ki egy lakást az új lány szüleinek. Egyébként
is unom már a Markez család ügyeit. Ha nem lenne Glória, már régen levettem
volna róluk a kezemet.
- Miattam fáj a szíved? De hát itt maradok? Mamma - nevetett a lány, és
végre az asszony arcán is mosoly suhant át.
- Na mennyél dolgozni, majd meglátom, hogy mit tehetek. De csak
miattad, hogy ne lakjál olyan zsúfoltan.
Este aztán a nagyszalon mögötti kis irodában, ahol a Mamma lebonyolítja
mindig az üzletet, hellyel kínálta a Lakás Hivatal vezetőjét.
- Emlékszel még arra a kis mókára Rodrigó, amit az 54 - es házban
csaptál Eulália Markezzal?
- Hát persze Mamma, évekig könyörögtem neked, hogy még egyszer hozzál
vele össze.
- Tisztességes asszony volt az, szerette a férjét.
- Mi lett vele?
- Pár éve belehalt a szülésbe.
- Szegény - a férfi őszintén elszomorodott. - Miért hoztad ezt most fel
nekem Mamma?
- Öt lány volt az asszonynak. Az egyiknek most lakás kéne.
Levezekelhetnéd az anyja elleni vétkedet a lányánál.
- Nincs üres lakásunk most.
- Tudom fiam, tudom, de a Markezékkel szembeni lakás két hónapon belül
kiürül. Utald ki nekik.
- Azt már kiadtam egy pártitkárnak.
- Mond neki azt, hogy nagyon le van robbanva, és kész - a férfi erősen
csóválta a fejét.
- Mit kapok én ezért cserébe?
- Egy hónapig ingyen járhat hozzám - a férfi vállat vont.
- Akkor Cicát kérem.
- Előszeretettel szemeled ki Juan Markez kedveseit. Úgy látom azonos az
ízlésetek.
Cica a hosszú fehér ruhában gyönyörű volt. Haját rafinált kontyba tűzték, és sugárzott a boldogságtól. Juan is fess volt, bár látszottak rajta az élet megpróbáltatásai. Hatalmas tömeg gyűlt össze, mert mindenki kíváncsi volt a „ kurva” esküvőjére.
- Én nem esküdtem volna fehérben - súgta oda a sarki fűszeres a
patikusnak.
- Én sem, de Juan helyében én el sem vettem volna. Az ilyenek csak
ágymelegítőnek jók. Az egyik barátom mesélte, hogy az egyik ismerőse elvett egy
hasonszőrűt, de mindig délben kelt fel, és szaladt a lakás.
- Na ja, kurvából nem lesz szalonna.
- Az előbb, mint rendes feleség - nevettek nagyot a szójátékon.
Ám Cicából jó feleség lett. Az esküvő után, az ebédet egy közeli
vendéglőben tartották a Mamma költségére, szedte a pár kis cuccát, és
beköltözött Juanhoz a hálószobába. Korán reggel kelt. A nagyobbakat elindította
az iskolába, uzsonnát készített, aztán a kicsiket elvitte az oviba.
Kitakarított, aztán megfőzött. Aludt egy - két órát, amíg nem kellett menni a
gyerekekért, majd játszott velük ötig, amíg Bessy haza nem jött a munkából.
Akkor vette a kabátját és elment „dolgozni”. Juannak fájt, hogy még mindig a
kuplerájba járt, de a pénz jól jött, és tudta, hogy a Mamma kiapadhatatlan
forrásai elzáródnának, ha Cicát kivenné az intézetből. Éjjel háromfelé
keveredett haza, megfürdött, aztán boldoggá tette a férjét.
Végül Eva is megbarátkozott vele. Meghatotta csöndes szolgálatkészsége,
és igyekezete, hogy minél előbb beilleszkedjen a családba. Bessy sokat segített
neki, hisz vele már régóta barátnők voltak. Martha nem sokat törődött a család
dolgaival, ő most tanult. Edna is havernak tartotta, bár sokat rontott a
kapcsolatukon Rodrigó ellenszenve. A kicsik pedig imádták. Gloria unszolására
rengeteget mesélt nekik, csak úgy fejből.
Juan végre megint a régi volt. Jó humorú, kiegyensúlyozott. Délelőtt a
benzinkútnál dolgozott, délutánonként pedig a Mammánál végzett kisebb munkákat.
Egy este Bessy odabújt Panchohoz.
- Alig várom, hogy a másik lakásba legyünk.
- Én is, bár annak nem örülök, hogy a családom messzire kerül tőlem.
Már a nővérem is szörnyen hiányzott.
- Majd sűrűn meglátogatjuk őket. Talán, hogy Cica felügyel a kicsikre
több időnk lesz - Pancho nagyot sóhajtott, és nem világosította fel a nejét a
lakáshitel csapdáiról.
Végre eljött az a nap is, amikor a Gomez család elment. Reggel egy nagy
teherautó érkezett, és délutánig hordták a bútorokat. Bessy, Pancho, Lolita és
Manuel a holmikat nagy dobozokba rakták, és végül azok is a csomagtérbe
kerültek.
Eljött a könnyes búcsú ideje. Pancho csak állt, és szorongatta az apja
kezét.
- Legyetek nagyon boldogok ebben a lakásban - mondta a fojtogató
sírástól rekedten Manuel. Lolita elsírta magát, és Bessy karjaiba menekült.
- Nem leszünk a világ végén - erőltetett mosolyt az arcára Manuel.
Gyere asszony, mennünk kell! - fogta meg az asszonya vállát, ám az most
Panchoba kapaszkodott.
- Ne sírj anyám, nem lesz semmi baj. Hisz csak én maradok itt, a
többiek mind mennek veled. Meg ott van a pici is a hasadban - Lolita nagy
levegőt vett, és abba hagyta a zokogást. Pancho megölelte a testvéreit, aztán
mindenki beszállt a teherautó hátuljába, és a sofőrök nagy örömére, végre
elindultak.
- Írjatok majd! - kiáltott még utánuk a fiú.
- Majd megírjuk a címet, addig címezzétek a leveleiteket Legna címére -
kiáltott vissza Manuel.
Este a szinte teljesen üres lakásban, csak az ágyukat hozták át Markezéktől, Bessy és Pancho végre kettesben lehettek, és nagyot szeretkeztek, miután a kis Aniert lefektették. Pancho szinte azonnal elaludt, de Bessy felkelt, és átment a nappaliba. Itt is volt erkély, bár sokkal kisebb, mint odaát. Kinyitotta az ajtót, és kilépett a meleg, varázslatos éjszakába. Lent az utcán szólt a zene. Lolita sokszor mesélt neki erről a zenekarról. Minden este játszottak. Nem hangosan, tolakodóan, hanem szinte egybeforrva az este illataival. Pár fiatal táncolt a lágy ritmusokra, és Bessynek eszébe jutott az a varázslatos éjszaka, amikor a fia fogant. Lúdbőrös lett az emlékektől, aztán rájött, hogy az esküvője óta nem táncolt. Mindig csak a család, a gondok. Nagyon hamar keresztet rakott az élet a vállára, de talán most végre leteheti ezt a terhet, és elkezdhetik hármasban a saját életüket élni.